Magyar nyelvű mobil menü

Szakértőink

KONDÁKOR CSABA
nyugdíjazott ezredes

Kondákor Csaba egy elismert szakember, aki sikeres hadászati karriert futott be, és dolgozott Magyarországon, Lengyelországban és Belgiumban is.

 

A lengyel Katonai Technológiai Műegyetem elvégzése után az IT területén kezdett el dolgozni, majd a Magyar Hadsereg Információs Technológiai vezetője lett. Számos nemzetökzi hadászati kiállításon és gyakorlaton vett részt, miközben hadászati tanulmányait Lengyelországban, Kanadában és Olaszországban folytatta. Fontos mérföldkő volt számára a római NATO Védelmi Főiskolán végzett tanulmányai, az itt eltöltött hat hónap alatt nagy magabiztosságra tett szert a nemzetközi politikai és katonai kapcsolattartásban.

 

A NATO Információs Rendszerek és Szolgáltatások központjában adatmenedzserként dolgozott, itt számos IT és IT biztonsági projecten munkálkodott.

 

A külföldön eltöltött idő után hazatért, és a balkáni, ciprusi és iraki magyar katonai missziók menedzselése és támogatása lett a feladata. Katonai karrierjét a Magyar Honvédségnél fejezte be, ahol az elektronikai ágazat vezetője volt, a Katonai Erők elektronikai beszerzéseinek és logisztikájának általános irányítása volt a feladata.

 

Nyugdíjba vonulását követően együtt dolgozott egy hadászati kommunikációs vállalkozással, akik specializált termékekkel foglalkoznak.

 

Csaba sok évnyi tapasztalata révén ugyanolyan magabiztossággal mozog a hadászati és a civil piacokon, rálátása hatékony segítség új cégek alapításánál.

SoDeGo Ltd

9 Birch Crescent

Aylesford

ME20 7QE​

Tel: +44 (0) 1622 717374

       +44 (0) 1622 370770

SoDeGo Office Hungary

Budapest
Visegrádi u. 86/a.
H-1132

 

Tel: +36 21 262 0730